Az Eucharisztia. Az egyik legnagyobb misztérium, amelyet a katolikus egyház a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön „Corpus Christi” körmenettel ünnepel. Ezt az ünnepet a 19. századi híres francia történész, Jules Michelet úgy írta le, mint „Isten csodálatos költészete egy kenyérbe zárva”.
Az egész akkor kezdődött, amikor egy „idegen nyelvet beszélő” pap, akit sokan tévesen Prágai Péternek neveztek, és akit hitbeli kételyek gyötörtek Krisztusnak az Eucharisztiában való valóságos jelenlétével kapcsolatban, elhatározta, hogy elzarándokol Rómába, hogy Péter és Pál apostolok sírjánál imádkozzon.
Visszafelé menet meg akart állni Bolsenában, s Szent Krisztina teste fölött imádkozott. A fiatal vértanúnak szentelt templomban, amely a szent nevét viseli, történt a „csoda”: az úgynevezett „bolsenai csoda”.
A konszekráció pillanatában, miközben a pap az ostyát a kehely fölé emelte, látta, hogy a „Partikula” (rész, részecske) vérezni kezdett. A vér a korporáléra és az oltáron lévő többi vászonruhára cseppent. A papot hatalmas ijedtség fogta el, nem volt bátorsága folytatni a szentmisét, és sietve fogta az Oltáriszentséget, a kelyhet, a korporálét és a többi tárgyat, melyeken a vér foltot hagyott, és a sekrestyébe rohant, mindent visszatett a tabernákulumba; a pap csak később határozta el, hogy beszámol a történtekről a pápának, aki akkor éppen a közeli Orvietóban tartózkodott.
Mindössze kb. egy évvel az események után, 1264. augusztus 11-én IV. Urbán megírta a „Transiturus” bullát, és ezzel gyakorlatilag bevezette a Corpus Christi ünnepet, amely a pünkösd nyolcadát követő csütörtökre esett. „A katolikus hit megerősítésére és felmagasztalására méltán és okkal tartottuk szükségesnek, hogy e nagy szentségről, az Egyházban tartott mindennapi megemlékezésen kívül, minden évben egy különlegesebb és ünnepélyesebb megemlékezést tartsunk, kijelölve és meghatározva erre a célra egy pontos napot, nevezetesen a pünkösd nyolcadát közvetlenül követő csütörtököt.”
IV. Urbán Transiturus bullájában a IX. Piusz pápa által július 18-án szentté avatott Mont-Cornillon-i Szent Júliánával is beszélni kívánt, akit azóta ismert, amikor 1241-ben a laoni, majd a lüttichi székesegyház főesperese volt.
A pápa szavai felidézik azokat a látomásokat, amelyeket Szent Juliána több mint húsz éven át látott, nevezetesen egy teliholdat, amelyet egy, a közepét eltakaró sáv szelt át. A misztikusnő saját értelmezése szerint a holdkorong a küzdő egyházat jelképezi, a sáv, amely részben eltakarja azt, arra utal, hogy hiányzik egy ünnep: „Isten akarja, hogy létrejöjjön az oly nagyon magasztos és oly szent Oltáriszentség ünnepe”.
A fiatal misztikus, miután 1207-ben a vallásos életnek szentelte magát, „testtel és lélekkel” elkötelezte magát a Corpus Christi ünnepének bevezetése mellett, ami a szent két látomásából eredhetett: az elsőben Juliána az Egyházat látta telihold alakjában, amin egy sötét sáv volt, mely az ünnep hiányát jelezte; a másodikban pedig maga Krisztus jelent meg neki, aki arra kérte, hogy dolgozzon az Oltáriszentség ünnepének bevezetésén.
Sok éven át senkinek sem fedte fel látomásait, amelyeket csak 1222-ben, amikor a mont-cornilloni kolostor perjelnője lett, osztott meg két apácával. Ezt követően Juliána megkérte Lausanne Jánost, egy liège-i papot, hogy forduljon a kor vezető teológusaihoz és egyházi méltóságaihoz az Eucharisztia ünnepének bevezetése érdekében. Ő maga írt egy kérvényt Hugues de St-Cher domonkos szerzeteshez, Jacques Pataléonhoz (a későbbi IV. Urbán) és Robert de Thourotte-hoz, Liège akkori püspökéhez.
Ez utóbbi 1264-ben engedélyezte, hogy az egész egyházmegyében a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön megünnepelhessék az Eucharisztia ünnepét. Így 1247. június 6-án Juliána és más hozzá kötődő misztikusok részt vehettek az első ünnepen, melyet Krisztus Testének szenteltek.
Ám az úgynevezett „bolsenai csoda” volt kétségtelenül az a tényező, amely a pápát minden más szempontnál jobban arra késztette, hogy a Corpus Christi ünnepet bevezesse. IV. Urbán, miután értesült a csodáról, nem habozott elküldeni Bolsenába Giacomo Maltraga orvietói püspököt, akit – ugyancsak a hagyomány szerint – Bagnoregioi Bonaventura és Aquinói Tamás domonkos szerzetes követett; a pápa ez utóbbira bízta, hogy írja meg az Úrnapi liturgia (Officium de festo Corporis Christi) szövegét.
A csoda iránti újszerű érdeklődés eredetét azonban az 1329–1338 közötti évtizedben kell keresni, az orvietói Prédikátor testvérek kolostorának kontextusában; különösen Beltramo „Tramo” Monaldeschi domonkos személyében, aki 1329 és 1344 között Orvieto püspöke volt. Három jelentős szakaszt említhetünk: 1) Corpus Domini ünnepének visszavezetése, melyet V. Kelemen kívánt; 2) a vita arról, hogy Aquinói Tamásnak tulajdonítsák a Cibavit eos (Táplálta őket) misét és az új ünnep officio Sacerdos-át; 3) a korporálé csodájának helye az Eucharisztiáról és a Krisztus Testéről szóló széles körű vitában.
És éppen ennek az egyházi „történelmi hagyománynak” jegyében utazott Ferenc pápa 2019. június 3-án Ostiába, hogy megülje a Legszentebb Oltáriszentség ünnepét.
Az eredeti cikk szerzője: Gianluca Teseo
Fordította: Schnider Anikó
Lektorálta: Steindl Nóra
Az eredeti cikk publikálásának időpontja: 2018. május 31.